SZEMELVÉNYEK A MÁKVIHARBÓL
Mi lakik a tóban
hajnalban mélykék bársony
csillámzöld kendő délben
estére halpénzszín érem
éjjel égtükör
a Föld szeme
benne csillagfény
csorgó ezüst, felhők
alul iszapágy, iszaptitok
hínártakaró ráncai rejtette
nyugvó békaporony
kagylók héjában rejlő
csendes álmodás
csak éjféltájt némul el
a szél sáshegedűje
Mi lakik a fűben
Olvad a hópaplan,
szikkad a rétek
homokkabátja,
nap süti hét ágra,
szél cserzi rögeit
porhanyós-puhára,
millió dárdahegy
mered az égnek
hadrendben állva,
magba zárt, zöldellő,
sarjadó őserő
szökken szárba.
Mi lakik a fában
Rőt levélfátyol
ágbog-bozontra
terül rá lágyan,
susogó díszét
kacéran rázza
a fakuló nyárban,
kéregredői
kusza rovátkák
dús mohaágyban,
hófehér törzse
éveket őriz
gyűrűkbe zártan.
Mákvihar
Mákviharba keveredett
Eduárd, a rozsomák,
szeme, szája, orra, háta
s a füle is csupa mák.
Zúg a vihar, a sok mákszem
örvényében tévelyegve,
balra egyet, jobbra kettőt
lejt, bár tánchoz nincsen kedve.
Ki látott már ilyen csodát,
ekkora nagy felfordulást?
Mindent szürke mák lep el,
egybefüggő máklepel.
Homokváros
Homokhegyek csúcsain túl
hol a homokszél szelíd
homokdűnék lankái közt
homokváros rejtezik
bástyafőin díszőrségben
homokhuszár szalutál
inge homok, bajsza homok
homokkard az oldalán
a várnép is mind homokból
jönnek, mennek, nyüzsögnek
homokmama sose mondja
fiának hogy fürödj meg
a tisztaság nem lényeges
mindannyian szurtosak
csupa homok fülük, nyakuk
ruhájuk is homok csak
délidőben homokharang
jelzi itt a terítés
asztalukon homokleves
homoktányér, villa, kés
homoklábost hoz a kukta
benne homokpaprikás
desszertnek meg homoktortát
díszítget a főszakács
homokkovács lovat patkol
homokcipót süt a pék
asztalosnál cifradíszű
homoklábat kap a szék
verandán a homoknagyi
homoklabdát gombolyít
homokdáma tükör előtt
homokfrufrut bodorít
esteledvén homokhold kel
seprű, lapát mind pihen
marad másnapra is homok
amit majd seperni kell
homokházban, homokágyban
szendereg a homoknép
homokfátyol hull szemükre
álmuk is csak homokkép.